Utazás

11 tanács az utazás megtervezéséhez ( 2. rész )

Remélem vártátok már a folytatást 😉 Fogadjátok sok szeretettel az utazás megszervezés 2. részét:


6.Oltás: Érdemes google-ben utánanézni, hogy mely kontinensre, régióra milyen oltást ajánlanak. Mi csak egyszer oltattuk be magunkat, az első utunk előtt, mert mindenki aggódott értünk, hogy Ázsiába megyünk és hát mi lesz ott velünk. Utólag visszagondolva, mai fejjel nem oltatnánk be magunkat. Ugyanolyan az élet ott, mint Európában, csak csapvizet ne fogyasszon az ember. 😉 De szerintem az oltás mindenkinek saját döntése és felelőssége, hogy mikor nyugodtabb a lelke 😉

Számomra Ausztráliában a legnagyobb látványosság a kenguru volt <3

7.Látványosságok: Miután kiválasztottuk a várost, amit meg szeretnénk nézni, akkor interneten elkezdjük nézegetni, hogy milyen látványosságok vannak ott. Kiválasztjuk azokat, amelyek mindkettőnknek tetszenek és felírjuk őket. A számunkra legfontosabbakat írjuk előre és csak annyit nézünk meg belőlük, amire tényleg oda tudunk figyelni aznap. Ez általában olyan 3-5 szokott lenni. Máté nem szeret végigrohanni mindenen, de én többet is meg tudnék nézni, úgy fel vagyok pörögve az utazások alatt. 😀

8.Közlekedés: Mi amikor utazni megyünk, szeretjük a tömegközlekedési hálózatot használni, hisz így valóban látjuk, hogyan élnek ott az emberek nap mint nap. Szerencsére az interneten már fent van szinte az összes város tömegközlekedési vonala. Onnan szoktuk kinyomtatni, s bejelölni rajta, hogy hol vannak a látványosságok, honnan hova jutunk el. Számunkra ezért olyan fontos, hogy a szállás jó helyen legyen tömegközlekedés szempontjából is. 😉 Van 1-2 olyan város, ahol más alternatívát kellett találnunk, mert például Dubaiban nem tudtunk teljesen tömegközlekedéssel eljutnia tengerpartra, így ott sokat utaztunk taxival. De szerencsére ez nagyon ritka 😉  Volt 1-2 olyan hely, ahol autót béreltünk, mert akkorák voltak a távolságok. Ilyen volt például Új-Zéland, ahol még a benzinkút is 200-250 km-re van egymástól. Ki van írva, hogy most tankolj, mert messze van a következő benzinkút és rosszul jársz, ha nem. (A “rosszul jársz, ha nem”- et csak én olvastam oda 😀 ). De meg kell nézni előre interneten, mert van, ahol nem ajánlják európaiaknak a kocsi bérlést. Ilyen volt például Nepál. Először nem értettük, hogy mi a gond, de utólag mikor busszal mentünk az egyik városból a másikba és jobbról-balról előztek és dudáltak mindenhonnan, akkor már úgy gondoltuk, hogy hála az Égnek, hogy nem mi vezetünk. 😀 Mielőtt kocsit bérel az ember, jó megnézni, hogy az út melyik oldalán vezetnek az adott országban. Máténak egyszerű volt Anglia után a jobb oldalon vezetni, de azért jobb rá lelkileg felkészülni 😉 . Az autóbérlést ugyanúgy a skyscanner oldalán szoktuk intézni (ha még nem mondtam volna, imádom a skyscannert 😉 ) vagy néha csak simán rákeresünk a neten az autóbérlésre az adott városban, s rengeteget kilistáz.

9.Bőröndméret: Mi úgy szeretünk utazni, hogy csak kézipoggyászt viszünk magunkkal. (Plusz majd későbbre egy nagyobb “szatyrot” a szuveníreknek, amit minden városból hoztunk, ahol jártunk és hát az egy idő után már nem fér el a kis helyen. 🙂 ) Mivel csak kézipoggyásszal vagyunk, így nem kell feleslegesen kivárni a bőrönd becsekkolását. Én jobban szeretem magam mellett tudni a cuccaimat és hát jóval olcsóbb is így. Érdemes előre megnézni, hogy melyik légitársaságnál mennyi a megengedett súlyhatár, mert azt azért nézik. Sokan néztek, mikor meglátták, hogy 5 hét Ázsiára csak két kézipoggyásszal (és egy kamerával) indultunk el. De az embernek nincs több dologra szüksége, mint 2-3 gatya, 3-4 felső és sok nyári cucc, de hát azok kis helyen is elférnek 😉 A legnehezebb ruhadarabokat vesszük fel, kilókat spórolva ezzel. Mindenhol lehet mosni, így felesleges lenne a koszos ruháinkat magunkkal cipelni 😉

10.Pénzváltás: Mi utazás előtt szoktunk pénzt váltani. Átgondoljuk, hogy kb. mennyi készpénzre van szükségünk és mellette viszünk bankkártyát is. Érdemes megnézni előre, hogy melyik országban, milyen pénzt használnak. Mi az első ázsiai utunknál befürödtünk 😀 Thaiföldről mentünk át egy napra Kambodzsába. A thai-ok mondták, hogy váltsunk kambodzsai pénzt és hát ki gondolná, hogy Kambodzsában az emberek nem a saját pénzüket használják? 😀 Hát már a hotelnél rájöttünk, hogy az amerikai dollárt használják. Még a turisztikai helyeken sem fogadják el a SAJÁT pénzüket 😀 . Gondoltuk majd a reptéren visszaváltják. A kambodzsai reptéren azt mondták, hogy ők nem tudják visszaváltani a pénzt, majd Thaiföldön visszaváltják Nekünk. Hát Thaiföldön sem vették vissza a pénzt, tehát a kis kambodzsai riel itt van azóta is velünk. Biztos nagyon megszeretett, s nem akart elengedni minket 😀 . Tehát tapasztalatból mondom, hogy érdemes előre megnézni, hogy hol milyen pénzt használnak 😉

11. A lista: Mikor elkezdjük tervezni az utazást, akkor előveszünk egy fehér A4-es lapot, amire felírjuk napról napra, hogy hol leszünk, mit nézünk meg, mikor repülünk egyik városból a másikba, mi szükséges az utazáshoz (vízum, készpénz etc.), a magyar nagykövetség elérhetősége minden országban, városban. Amiket elintéztünk, azokat kihúzzuk a listáról, de a napi menetrend, az repül velünk mindenhova 😉 A szülőknek és barátoknak még külön szoktunk egy másik word doksit csinálni, amiben leírjuk Nekik is, hogy melyik nap hol vagyunk, melyik szállodában szállunk meg (szálloda elérhetőséggel), melyik repülőtársasággal repülünk. Mindezt azért, hogy nyugodtabb legyen a szívük, mert tudják pontosan mikor hol vagyunk és hogy lélekben velünk együtt utazzanak ők is 🙂

+1: Nyitottság: Mikor az ember megérkezik egy teljesen más kultúrába, akkor sokszor nem érti és nem tudja elfogadni, hogy miért nem úgy működnek a dolgok, mint Európában. Sok helyen másképp intéznek dolgokat, ezért érdemes, már lelkileg nyitott szívvel menni és elfogadni mindent, ami csak történik velünk. Minden kultúra más és hát mi megyünk oda megnézni az ő kis világukat 😉 . Nincs is jobb érzés annál, mint elindulni a nagyvilágba és új kultúrákat, embereket, világot megismerni.

u.i.: Apukám mondta, említsem meg, hogy a világkörüli utaknál azért az angol nyelv ismerete még egy elég fontos tényező, mert sok országban a helyi nyelv mellett csak angolul beszélnek és angolul vannak a kiírások.

Remélem sikerült mindent összefoglalnom az utazás megszervezésével kapcsolatban. Ha bármi kérdés van, nyugodtan írjatok commentet, s szívesen válaszolok rá. 😉

Mindenkinek azt kívánom, hogy eljusson „Álmai országába” és ez által a kis álomból valóság legyen! 😉

36 Hozzászólás

  1. Bea

    Jjaaaaaaj koszi szepen ezt a kis osszefoglalo utmutatot! Hat szeretsz tervezni, az biztos ? Ezt jo, hogy irtad a penzekrol, en sem tudtam, hogy Kambodzsaban a riellel gondok lehetnek!
    A “nyitottsag” bekezdes kulonosen tetszik. Ilyen hozzaallassal minden utazas csak jo lehet ?☺️?✨?☀️

    Valasz
  2. Alberto

    I want to make a withdrawal amoxil capsulas 500mg The rule was supposed to be completed 270 days after the lawwas enacted, but it has been delayed at the SEC amid leadershipchanges, a heavy workload and the difficulties in crafting aworkable crowdfunding proposal.

    Valasz
  3. Michelle

    Could you tell me the dialing code for ? dhea sleepiness But few expect BHP to scrap its push into potash. It hasalready invested $2 billion and dropping it would mean giving upa lucrative profit stream in future decades as developingcountries begin to feed themselves better.

    Valasz
  4. Bella

    Looking for a job maxipatch
    The IPO, which for the purposes of calculating theregulator’s registration fee was estimated at up to $100million, will be underwritten by JPMorgan. Marchionnesaid in mid-September that if an IPO happens, it is likely totake place in the first quarter of 2014.

    Valasz
  5. Sebastian

    What part of do you come from? cheapest pharmacy for synthroid “Prisoners” tells the story of the search for two younggirls who are kidnapped on Thanksgiving Day. One of theirfathers, a Pennsylvania survivalist played by Jackman, growsfrustrated with the police investigation and employs his ownmethods to find out what happened.

    Valasz
  6. Mathew

    What do you do? differin skin worse The roof could theoretically be in place for the 2016 tournament, if all goes well. But of course not everything goes well in New York. Construction plans, still incomplete, must be approved by city and state boards. Approval for the roof shouldn’t be as complicated or controversial as the proposal for a new soccer stadium nearby, however, since it requires no additional parkland.

    Valasz
  7. Dalton

    What do you study? on pro complex vs hydrowhey As an example, she cited something she said she couldn’t imagine when the “Let’s Move” program was launched nearly four years ago: television commercials pitching fast-food breakfast sandwiches made with healthier egg whites instead of whole eggs.

    Valasz
  8. Britt

    I’d like to cancel this standing order costco pharmacy in brandon fl If the victims – whose writhing bodies and agonized faces shocked the world when Syrian activists published pictures and videos – did suffer a nerve agent attack, then atropine would be the treatment of choice.

    Valasz
  9. Amia

    I live in London methylprednisolone oral cost
    In the audience was Jenni Prokopy of Chicago, who blogs at chronicbabe.com and has 20,000 unique visitors a month, most women with chronic illnesses. Her readers often ask her about insurance and health care costs when “they’re freaked out and don’t know where to turn.”

    Valasz
  10. Lauren

    We work together nexium informacinis lapelis This image of IRAS 20324 4057 is a composite of Hubble Advanced Camera for Surveys (ACS) data taken in green and infrared light in 2006, and ground-based hydrogen data from the Isaac Newton Telescope in 2003, as part of the IPHAS H-alpha survey. The object lies 4500 light-years away in the constellation of Cygnus (The Swan).

    Valasz
  11. Palmer

    Do you know what extension he’s on? k y jelly side effects I am sure, though, that he has instigated a worthwhile debate. I am sure that police powers granted the government will be abused over time and that Snowden is an authentic whistleblower, appalled at what he saw on his computer screen and wishing, like Longfellow’s Paul Revere, to tell “every Middlesex village and farm” what our intelligence agencies were doing. Who do they think they are, Google?

    Valasz
  12. Ernest

    Would you like to leave a message? efectos secundarios de propranolol 40 mg CAG members get to launch Ubuntu devices before non-members in local markets. The first two launch partners will be selected from within the group, with the next following six months later. Non-members will have a substantial wait to gain access to the platform, Canonical said.

    Valasz
  13. Jeffrey

    A staff restaurant levofloxacin drug interactions In the United States, consumer demand for new vehiclescooled slightly, as expected, with Ford topping analysts’expectations and GM falling short. It was the industry’s firstyear-on-year sales decline in more than two years.

    Valasz
  14. Jack

    I’d like to order some foreign currency rxgenericexpress.com
    Although unfortunately we can't offer you an LED lit pair, look to our alternative creepers below to make like Miley and add a touch of grunge to your look. This Underground pair in silver are a great match for Miley's with their studded toe and chunky white sole. Wear yours with your prettiest of frocks for an unexpected twist, or with one of this season's on-trend kilts for punk power.

    Valasz
  15. Vincenzo

    I’d like to send this letter by alquiler coches benicarl And the gathering is itself testament to The Club, that spinning cabal of “people in politics and media” and the supporting sectors that never get voted out or term-limited or, God forbid, decide on their own that it is time to return home to the farm. The Club can be as potent in D.C. as Congress, its members harder to shed than ten-term incumbents. They are, in effect, the city fathers of This Town. They are not one-dimensional and are certainly not bad people.  They come with varied backgrounds,  intentions,  and, in many cases—maybe most cases—for the right reasons. As they be- come entrenched, maybe their hearts get a bit muddled and their motives  too. Not always:  people  are complicated,  here as every- where, and sometimes  even conflicted (enough sometimes  to see therapists, though we don’t discuss that here, don’t want to scare the vetters). But their membership  in The Club becomes  paramount and defining. They become part of a system that rewards, more than anything, self-perpetuation.

    Valasz
  16. Jeffrey

    Could I take your name and number, please? valacyclovir meaning Henrik Lundqvist and the Rangers have not agreed yet to a long-term contract extension, but on Wednesday the 31-year-old franchise goaltender told SVT Sport in Sweden that “it’s hard to picture myself playing elsewhere.”

    Valasz
  17. Hyman

    We’re at university together amoxicillin dose for sinus infection in adults Many Americans argue that this is not our fight. The last thing we need is another war in the Middle East. Moreover, they say, Afghanistan and Iraq proved that we’re not good at solving others’ problems. They want to do nothing, or seize on Russia’s proposal as a way out.

    Valasz
  18. Mia

    My battery’s about to run out ropex canada CBOE had planned to start extending the hours for thecontracts at the end of May to get more business overseas.However, a half-day outage at the Chicago Board Options Exchangein April and another more limited outage exposed softwareproblems that came about as it prepared for the longer tradingday.

    Valasz
  19. Diana

    It’s OK cialis sales data Policy and regulation will add an extra 144 pounds to theaverage combined gas and electricity bill by 2020 whileinvestment in the transmission network is set to increase billsby 114 pounds, according to “Energy Explained: The Changing Costof UK Energy” published by RWE npower on Tuesday.

    Valasz
  20. Winford

    Which team do you support? compare viagra canadian costs It implies that it must be proven that eradicating mosquitoes WILL have an adverse impact, whereas it should be the other way around. The burden of proof should lie with the 'eradicators'. Before the idea of eradicating 3,500 species of mosquito for the benefit of one (humans) is seriously considered, it must be proven that eradication WILL NOT affect our complex ecosystems. We shouldn't forget the precautionary principle.

    Valasz
  21. Isreal

    I can’t get a signal acquisto viagra online sicuro Our Classified websites (Photos, Motors, Jobs and Property Today) use cookies to ensure you get the correct local newspaper branding and content when you visit them. These cookies store no personally identifiable information.

    Valasz
  22. Gregg

    I’ve lost my bank card clarithromycin goodrx coupon Google’s approach pulls together a couple of these threads, particularly by integrating its own Google service. That underscores the company’s ongoing push to get users to use the same name across all of their Google products — which could lead to more real names — and also attempts to tackle the problem of the most recent comments getting prominent billing regardless of whether they’re relevant to the content or not.

    Valasz
  23. Trinidad

    Punk not dead precio augmentine plus 1000 While Mr. Wang no longer maintains a presence on Sina Weibo, he is active on popular mobile messaging app WeChat, where has posted several messages calling for the release of Xu Zhiyong as well as photographs of himself wearing a t-shirt with the world “citizen” emblazoned across the front.

    Valasz
  24. Shelby

    Could you ask her to call me? calandre golf 4 cabriolet There were fears she might suffer an adverse reaction to her first truly competitive outing since last summer but last night she announced that she was ready to take part in the anniversary showcase.

    Valasz
  25. Ambrose

    Best Site Good Work metoprolol recall cancer 2019 At the draft, the Rangers, with no picks until the third round due to trades for Rich Nash and Ryan Clowe, took North Dakota center Adam Tambellini (6-2, 180 pounds) at No. 65. He is the son of Steve Tambellini, the former Oilers general manager who played for the Islanders and Devils, and the brother of Jeff Tambellini, another ex-Isle.

    Valasz
  26. Norbert

    We’ll need to take up references children’s ibuprofen dose Remember people queuing for one on tv back in the late 1990’s/early 2000’s. Sad people-like Ben Goldacre said you can save yourself a lot of money & just buy some E45 face cream-it does exactly the same job for a 20th of the price.

    Valasz
  27. Juan

    Not available at the moment medrol symptoms
    The minutes of the Fed’s July 30-31 meeting, released on Wednesday, showed that almost all of the 12 members of the policy-making Federal Open Market Committee agreed changing the stimulus was not yet appropriate.

    Valasz
  28. Laurence

    Recorded Delivery carb killa selection box The number links to audio from a classified 39-minute video from the July 12, 2007 Baghdad airstrikes that was originally leaked by WikiLeaks in 2010. The strike left up to 18 dead, including a Reuters photographer, as well as wounding two innocent children.

    Valasz
  29. Lindsey

    I’ve got a very weak signal caravan london brunch menu In an attempt to get women to open up about this problem, Academy Award-nominated actress Virginia Madsen has signed on as the spokesperson for the campaign “Finding the Words,” which is aimed at encouraging women to discuss and find treatment for this condition.

    Valasz
  30. Quintin

    Could I have an application form? dramamine cvs The daily amounts involved in the Fed’s reverse repo test have been generally modest. On Thursday, it was only $2.3 billion, after it totaled $58.2 billion on Monday, which analysts attributed to short-term funding needs at quarter-end.

    Valasz
  31. Federico

    Would you like to leave a message? urologe verschreibt viagra “We’re losing all the things that life depends on,” said Ian Stirling, an adjunct professor at the University of Alberta and one of the co-authors of a study published Thursday in the prestigious journal Science.

    Valasz

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé.